Rólam





Veronica Kristina Bellone vagyok, eredeti néven Baráth Veronika.
Születtem: 1992. augusztus 10.
Otthonaim: Csetény, Veszprém,Budapest
Végzettségem szerint orvosi biotechnológus vagyok.




Először kisiskolás koromban gondoltam rá, milyen jó lenne íróvá válni. Középiskolásként már novellákkal próbálkoztam, még arra is vettem a bátorságot, hogy műveimet feltöltsem a netre.
Az egyetem miatt letettem a tollat, és csak pár év kihagyás után, 2015.-ben kezdtem újra írni. Egy fantáziavilág szolgálatába álltam, hogy az általam megmutathassa magát a papíron. Álmodtam, és közben újra megtaláltam a személyiségem egy eltemetett darabját. Rájöttem, így vagyok teljes, csak így vagyok igazán önmagam.

Főként fantasyt és sci-fit írok, de még inkább a kettő közti, mindegyik zsánerből elemeket merítő világok érdekelnek. Gyakori témáim az összetett érzelmek leírása, és a különböző szemléletek találkozása. Vallom, hogy semmi sem fekete-fehér, mindig igyekszem a dolgokat több oldalról vizsgálni. Történeteimben gyakran megjelenik a vallás és hit kérdése – ezzel kapcsolatban is elsősorban elgondolkodtatni akarok, illetve feltárni a hagyományok mögött húzódó logikát. Mindez leginkább a hosszabb írásaimra jellemző, egy-egy novella erejéig törekszem minél több zsánerben és témában kipróbálni magam.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése