2017. december 18., hétfő

Felvont vitorlák könyvbemutató - Beszámoló



2017. december 16-án a Könyvmolyképző Csillagszóró Könyvkarácsonyán mutatták be első regényemet a nyugati téri Alexandra könyvesházban.
Mindenkinek köszönöm, aki velem töltötte ezt a hétvégét!

Miután a párom meglepett egy V. K. Bellone névre gravírozott tollal, boldogan készülődtem a könyvbemutatómra és a dedikálásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem izgultam.
Szerencsémre összefutottam Bessenyei Gáborral, aki megnyugtatott, még ő is izgul, holott A háború lelke már Az Olimposz legyőzése sorozat harmadik, utolsó része. Ehhez képest én szemernyi bizonytalanságot sem láttam rajta az interjú alatt: izgulás ide vagy oda, Gábor profi volt.
Remélem, a Meridia trilógia befejező kötetét pár év múlva ugyanilyen sikerrel mutatom majd be az olvasóknak.
Bessenyei Gábor és én

Egyre nőtt az örömöm, amikor láttam, milyen sokan érkeznek a Felvont vitorlák bemutatójára. Bakti Viktorral és csavaros sci-fijével, az Integrálvával osztoztam a színpadon, a beszélgetést Varga Bea (On Sai) vezette.
Szó esett a karakterekről, az egyedi világokról, arról, hogyan is kerül technológia a fantasyba, és az érdeklődők egy kicsit engem is megismerhettek - elárultam például, hogy az írói nevemet egy hajó, a HMS Bellona ihlette. Bea remek beszélgetőpartner, úgy érzem, kérdései sokat segítettek, hogy végül feloldódjak és minél jobb bepillantást nyújtsak a regény történetébe. Köszönöm neki, és mindazoknak, akik meghallgatták a bemutatót!

Varga Bea                Bakti Viktor             V K. Bellone

Köszönöm azoknak, akik eljöttek dedikáltatni a Felvont vitorlákat. Jó kalandozást kívánok nektek Meridiában! :)
A dedikálóasztalnál végül igazán jó Sötét Örvényes társaság alakult ki: Bakti Viktorhoz és hozzám Szöllösi Kristóf és Gulyás Péter is csatlakozott.
Kristófot régebb óta ismertem már a Fiatal Írók Társaságából. A társaság egyik novellapályázatán egy szabadon választott könyvet nyertem - én Kristóf könyvét, az Acélszenteket kértem és rögtön dedikáltattam. Verhetetlen humorával most is még több színt vitt a hétvégémbe.

Bakti Viktor, V. K. Bellone, Szöllösi Kristóf, Gulyás Péter


Másnap az Érints meg! antológia bemutatóján ültem színpadra. Már alig várom, hogy elolvassam a kötetet, kivétel nélkül mindegyik novella érdekesnek hangzik.
Legtöbbet "novella-szomszédaimmal" Róbert Katalinnal és Csikász Lucával beszélgettem.
Luca, nagyon örülök, hogy osztozol velem a selkie-rajongásban!
Kedves Katalin, nagyon örültem, hogy melletted ülhetek (és nem csak azért, mert így közel volt a mézeskalács). :) Bár te talán nem vetted észre, de fél szemmel próbáltam ellesni, milyen kedvesen és profin bánsz a rajongóiddal.

                                              Az Érints meg! antológia szerzői

Sok remek emberrel találkoztam ebben a két napban, igazi élmény volt.
Két találkozást azért kiemelnék: köszönöm Varga Beának, hogy bemutatott Spirit Blissnek, akivel Adriennként ugyan már többször beszélgettem, de eddig valahogy nem realizáltuk, írói néven ki kicsoda. Álnevek átka? :) Remélem, tartjuk majd a kapcsolatot.

Ashley Carrigan, Okváth Anna, Spirit Bliss, On Sai, V. K. Bellone


Végül de nem utolsósorban:
Kolozs Kitti, te igazi karácsonnyá tetted számomra ezt a hétvégét!
Ezt a gyönyörű brosst kaptam ajándékba:


Minden meridiás dedikálásomon velem lesz, nagyon szeretem. Köszönöm!

Kitti nem csak a meglepetésekben verhetetlen, de a képszerkesztésben is igazi tehetség. Már a borítótervező pályázaton megdöbbentem, a kevés információ alapján mennyire találó modelleket talált a karaktereimhez. Ezért felkértem, készítsen illusztrációkat, amelyekkel bemutathatom őket nektek.

Üdvözöllek Meridiában! - blogsorozat


Először a trilógia világának tájait bemutató blogposztot közlök, azután sorra veszem a három főszereplőt: a sivatagi Ramalt, Espadon kapitányt és Anahita főpapnőt.
Mindegyikük múltjából egy-egy rövid novellát olvashattok - a novellák spoilermentesek, olvashatók a regény ismerete nélkül, de a Felvont vitorlák után is.
Minden írást egy kép egészít ki a karakterről, melyeket Kitti készít.

Figyeljétek az oldalt, ne maradjatok le róla!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése