Diplomás orvosi biotechnológus lettem.
De mi is ez?
Ha elmondom, mit tanultam, a legtöbben csak
mosolyognak, de a szemükben látom a zavart – nagyon komolynak
hangzik, de nem olyan jól megfogható, mint pl. egy mérnök,
gyógyszerész vagy orvos. Őket nap mint nap látják az emberek, a
mi munkák leginkább a színfalak mögött, laboratóriumokban
zajlik. Ráadásul viszonylag új területről van szó.
Definíció szerint „az orvosi biotechnológia
az élő sejtek és sejtanyagok használata annak érdekében, hogy
olyan gyógyszerészeti és diagnosztikai termékeket termeljen és
kutasson, amelyek segítenek a betegségek megelőzésében és
kezelésében.” Ez önmagában nem sokat mond, és nem véletlenül:
a terület nagyon sok irányt foglal magába, akár csak a
természettudományok általában.
Sokkal egyszerűbb, ha általánosságok helyett
elmesélem a saját utamat.
Már egy éve jártam a Pannon
Egyetem kémia szakára, amikor
rátaláltam Dr. Vonderviszt Ferenc
kutatócsoportjára, ami egy baktérium mozgásszervvel, a
flagellummal foglalkozik. Náluk végeztem a BSc diplomámhoz
szükséges kutatómunkát.
A flagellum egy nyúlvány, amely segítségével a baktérium úszni tud. Egy motorból, és egy hosszú külső részből áll. Úgy mőködik, mint egy kis propeller, a forgásával hajtja előre a baktériumot. A fehérjéket, amelyek felépítik, egy szállítórendszer juttatja ki a sejt belsejéből a növekvő flagellum végére.
Escherichia coli baktérium flagellumokkal (egyszerűsített számítógépes modell)
Ahhoz, hogy ez a szállítórendszer felismerje az
átjuttatandó fehérjéket, szükséges, hogy azokon legyen egy
jelzés - mint árucikken a vonalkód. :) A kutatócsoport egy ilyen jelzés
azonosítását tűzte ki célul. Ha a „vonalkódhoz” egy, a
sejt számára idegen fehérjét kapcsolunk, a rendszer azt is
kijuttatja a sejtből. A végső cél pl. gyógyszeripari
felhasználás lehet: ha egy
génmódosított sejttel számunkra hasznos fehérjét (gyógyszert)
termeltetünk, az a sejten kívüli
folyadékból könnyebben és gazdaságosabban kinyerhető, mivel a sejteket sem szükséges szétroncsolnunk, hogy hozzájussunk a termékhez.
Ez a biotechnológia egyik alkalmazása: a
baktériumsejteket génmódosítás útján rávesszük, hogy nekünk
dolgozzanak. A legismertebb példa talán az inzulingyártás, ami
manapság is az Escherichia coli nevű baktérium vagy közönséges élesztőgomba segítségével
zajlik.
Egyre jobban megszerettem a biotechnológus
munkát, úgy éreztem, mindig is erre vágytam. Mindenképp olyan
mesterszakot szerettem volna találni, amellyel tovább mélyíthetem
a szaktudásomat. A pécsi Medical
Biotechnology képzést
választottam – mint neve is mutatja, az oktatás nyelve angol, ami
szerintem óriási előny.
Az első félévben sok alaptudást kellett
pótolnom, mivel a szaktársaim többsége biológus végzettséggel
érkezett – leginkább anatómiából voltak elmaradásaim. Cserébe
biokémián volt egy kicsit könnyebb dolgom. Figyeltem, és közben
felmértem, vajon melyik tanárral dolgoznék szívesen. Végül Dr.
Kvell Krisztiánt kértem meg, hadd
legyek a szakdolgozója.
Az ő szakterülete az immunrendszer, azon belül
is a csecsemőmirigy öregedése. Ahogyan idősödünk, a
csecsemőmirigy elzsírosodik, immunrendszerünk gyengébb lesz. Dr.
Kvell Krisztián olyan terápiákat, gyógyszereket keres, melyekkel
ez a folyamat megállítható. Ahogyan ő mondta egy régebbi
videointerjúban: “Van nagyon sokféle betegség, ami bizonyos
embereket érint. Az öregedés mindenkit érint.”
Gyógyítani az öregedést – ez már eléggé
sci-fisen hangzik, igaz?
Az én mesterszakos témám végül mégsem a
csecsemőmirigy lett. A Gyógyszerészeti Biológia Tanszék (melynek
Dr. Kvell Krisztián is munkatársa) vezetője Prof.
Dr. Pongrácz Judit Erzsébet, aki
a tüdővel foglalkozik. Pontosabban: mesterséges 3D-s tüdőszövet modellt
fejlesztett ki. Ennek megfelelően a laborban megcsodálhattam egy 3D
szövetnyomtatót – egy nyomtatót, amely segítségével élő
tüdőszövet-modelleket készítenek.
Mivel ennek kapcsán tüdősejtekkel foglalkoztak a laborban, Dr. Kvell Krisztián témavezetésével én is tüdőrák-sejtekkel kezdtem dolgozni (egész pontosan A549 emberi adenokarcinóma sejtvonallal).
Egy sejt számítógépes modellje Multidrug Rezisztencia pumpával (amely típusba az ABCB1 is tartozik)
Megfigyelték, hogy a rákban szenvedő
páciensek gyakran nem csak az adott gyógyszerrel szemben válnak
ellenállóvá, amit éppen szednek, hanem más, kémiailag
jelentősen eltérő szerekkel szemben is – ez ellehetetleníti a
kemoterápiás kezelésüket. A jelenség egyik oka az lehet, hogy a
beteg sejtekben túl sok van az úgynevezett ABCB1 pumpából. Ez egy olyan
molekuláris szerkezet, ami sokféle idegenként azonosított anyagot
képes eltávolítani a sejtből – többek között a gyógyszert
is.
Az én feladatom az volt, hogy megvizsgáljam, az ABCB1
termelésért felelős gén módosításával létre
tudunk-e hozni olyan ráksejteket, amelyek jobban vagy kevésbé
ellenállók a kezelésekkel szemben.
Ezeken aztán a jövőben új kezelési módszereket lehetne
tesztelni.
Ami számomra óriási élmény volt a témámban,
az a CRISPR-Cas9 technológia megismerése. Talán néhányan hallottatok már róla, nemrég komoly jogi viták folytak akörül, kit illet a szabadalmi jog (lásd az Index cikkét, az "évszázad biológiai peré"-ről). A CRISPR eredendően
egy bakteriális immunrendszer, ami egyfajta immunológiai memóriát
is magában foglal (az ember nem is feltételezné, hogy a
baktériumoknak bizony ilyenje is van). A tudósok kifejlesztettek egy módszert, amellyel ezt a rendszert génmódosításra használhatják. A módszernek nem csak a kutatásban, de
a génterápia jövőjében is nagy szerep juthat.
Talán ez a kis ízelítő segít a biotechnológia
bemutatásában, habár a tudományág ennél sokkal többet
tartogat. A fluoreszkáló egerekről, genetikai-, bioanalitikai
kutatásokról stb. egyáltalán nem ejtettem szót.
Mint látszik, engem elsősorban a génmódosítás
hoz lázba. Minél mélyebbre akarok tekinteni az élő szervezetekbe
– és mi is lehetne mélyebben, mint maga a DNS. Megérteni,
módosítani, aztán felhasználni... Kicsit úgy érzem, olyanná
lehetek, mint egy legózó gyerek, csak épp az egyes darabokat az
anyatermészet adja.
A génmódosítás sokaknak talán még
mindig inkább sci-fibe illő témának tűnik, de mint a példa is
mutatja, nem (csak) az: naponta
használt eszköz a tudományban. Ott van a gyógyszergyártásban, az
ételeinkben és még a környezetszennyezés elleni harcban is. Sokan félnek tőle, mások
istenítik – egyik sem igaz. A tudomány eszköz, önmagában nem jó és nem gonosz.
A spekulatív fikció és alzsánerei
A „gonosz, őrült tudós”-os történetek
ideje lejárt, szeretném, ha az emberek ismét kíváncsian
fordulnának a tudomány felé. Nem buta elfogadással, hanem megfontoltan, gondolkodón. Hiszem, hogy
ez lenne a sci-fi irodalom egyik legnagyobb feladata: szórakoztatóan
tanítani.
Igenis kell, hogy a sci-fiben a tudomány ne csak
díszlet legyen. A sci-fi lelke nem az űrcsata, a pittyegő gépek
meg a lézerharc, de még csak nem is a hiperűr-motorok hosszas és
száraz leírása - hanem egyfajta gondolkodásmód. Logika,
érvelés, ok-okozat. Sőt, tovább
megyek: mindez a fantasytól sem idegen. Bár témáit és üzeneteit
hagyományosan nem a technológia vívmányaiból meríti, hanem a
mitológiából, ugyanúgy taníthat: hiszen mik a legendák, ha nem
olyan bölcsességek, amelyeket elődeink hosszú évszázadokon át
érdemesnek tartottak továbbadni?
Manapság a fantasy is egyre realisztikusabbá
válik (jók és rosszak harca helyett valós, „szürkeárnyalatos”
karakterek, működő stratégiák a csaták leírásánál stb.) a
sci-fi pedig egyre populárisabb, már az sem idegenkedik tőle, aki
az iskolában utálta a fizikaórákat. Mindezek miatt én
reménykedem, hogy éles elkülönülésüknek vége szakad, és
ismét jobban összeérnek a tágabb „spekulatív
fikció” megnevezés alatt. Nem
bánom, ha egy űrhajón megjelenik a természetfeletti, ha egy robot
okkult energiával működik vagy épp, ha a „fantasy”-s világban
egy csepp mágia sincs – ameddig a bemutatott világ önmagában
logikus, és hű a saját szabályaihoz.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az idén
megjelenő regényemben a vitorláshajó kapitánya géntechnológiáról
gondolkozna. Gyakran tapasztalom, hogy hiába ér sok ötletadó
inger a tanulmányaim során, ezek mégsem kerülnek be az írásaimba.
Miért? Azt hiszem, a legnagyobb gond az, hogy túl jól ismerem
őket. Sok ötletem lenne arra, hogyan készítsünk pl.
szupergyógyszert, és ezek egészen hihetők lehetnének egy külső
szemlélőnek – azonban ugyanilyen jól tudnám azt is, hogy amit
épp leírtam, az a valóságban miért nem működik. Hiszen, ha
működne, akkor nem regényt írnék, hanem készülnék a
Nobel-díjátadóra :) A kulcs talán ott van, hogy megtaláljam azt
az ötletet, ami elég hihető: megvalósulhatna, ha ez vagy az
történik 10, 20, ... 100 év múlva.
Ami mindenképp megjelenik az írásaimban, az a
tudományos gondolkozásmód: a logikára való igény, a történet
mérnöki kidolgozása. És igen, szívesen keverek egy kis tudományt
a fantasybe – nagymágusokra, tündékre és sárkányokra ne
számítsatok, helyette itt-ott pl. egy csipet vegyészetre (és
robbanásokra. Sok robbanásra.)
De majd úgyis meglátjátok. Remélem, minél
hamarabb! :)