Üdvözöllek Meridiában!

Többet szeretnél megtudni a Felvont vitorlák világáról és szereplőiről? Ez a három novella épp rád vár Ne maradj le róla!

Meridia trilógia I.

Ismerkedj meg a VI. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regényével

Novellák

Kellemes olvasgatást kívánok

2017. július 3., hétfő

Orvosi biotechnológus vagyok avagy: sci-fi a munkám?


Diplomás orvosi biotechnológus lettem. De mi is ez?

Ha elmondom, mit tanultam, a legtöbben csak mosolyognak, de a szemükben látom a zavart – nagyon komolynak hangzik, de nem olyan jól megfogható, mint pl. egy mérnök, gyógyszerész vagy orvos. Őket nap mint nap látják az emberek, a mi munkák leginkább a színfalak mögött, laboratóriumokban zajlik. Ráadásul viszonylag új területről van szó.
Definíció szerint „az orvosi biotechnológia az élő sejtek és sejtanyagok használata annak érdekében, hogy olyan gyógyszerészeti és diagnosztikai termékeket termeljen és kutasson, amelyek segítenek a betegségek megelőzésében és kezelésében.” Ez önmagában nem sokat mond, és nem véletlenül: a terület nagyon sok irányt foglal magába, akár csak a természettudományok általában.
Sokkal egyszerűbb, ha általánosságok helyett elmesélem a saját utamat.

Már egy éve jártam a Pannon Egyetem kémia szakára, amikor rátaláltam Dr. Vonderviszt Ferenc kutatócsoportjára, ami egy baktérium mozgásszervvel, a flagellummal foglalkozik. Náluk végeztem a BSc diplomámhoz szükséges kutatómunkát.
A flagellum egy nyúlvány, amely segítségével a baktérium úszni tud. Egy motorból, és egy hosszú külső részből áll. Úgy mőködik, mint egy kis propeller, a forgásával hajtja előre a baktériumot.  A fehérjéket, amelyek felépítik, egy szállítórendszer juttatja ki a sejt belsejéből a növekvő flagellum végére.

Escherichia coli baktérium flagellumokkal (egyszerűsített számítógépes modell)

Ahhoz, hogy ez a szállítórendszer felismerje az átjuttatandó fehérjéket, szükséges, hogy azokon legyen egy jelzés - mint árucikken a vonalkód. :) A kutatócsoport egy ilyen jelzés azonosítását tűzte ki célul. Ha a „vonalkódhoz” egy, a sejt számára idegen fehérjét kapcsolunk, a rendszer azt is kijuttatja a sejtből. A végső cél pl. gyógyszeripari felhasználás lehet: ha egy génmódosított sejttel számunkra hasznos fehérjét (gyógyszert) termeltetünk, az a sejten kívüli folyadékból könnyebben és gazdaságosabban kinyerhető, mivel a sejteket sem szükséges szétroncsolnunk, hogy hozzájussunk a termékhez.
Ez a biotechnológia egyik alkalmazása: a baktériumsejteket génmódosítás útján rávesszük, hogy nekünk dolgozzanak. A legismertebb példa talán az inzulingyártás, ami manapság is az Escherichia coli nevű baktérium vagy közönséges élesztőgomba segítségével zajlik.

Egyre jobban megszerettem a biotechnológus munkát, úgy éreztem, mindig is erre vágytam. Mindenképp olyan mesterszakot szerettem volna találni, amellyel tovább mélyíthetem a szaktudásomat. A pécsi Medical Biotechnology képzést választottam – mint neve is mutatja, az oktatás nyelve angol, ami szerintem óriási előny.
Az első félévben sok alaptudást kellett pótolnom, mivel a szaktársaim többsége biológus végzettséggel érkezett – leginkább anatómiából voltak elmaradásaim. Cserébe biokémián volt egy kicsit könnyebb dolgom. Figyeltem, és közben felmértem, vajon melyik tanárral dolgoznék szívesen. Végül Dr. Kvell Krisztiánt kértem meg, hadd legyek a szakdolgozója.
Az ő szakterülete az immunrendszer, azon belül is a csecsemőmirigy öregedése. Ahogyan idősödünk, a csecsemőmirigy elzsírosodik, immunrendszerünk gyengébb lesz. Dr. Kvell Krisztián olyan terápiákat, gyógyszereket keres, melyekkel ez a folyamat megállítható. Ahogyan ő mondta egy régebbi videointerjúban: “Van nagyon sokféle betegség, ami bizonyos embereket érint. Az öregedés mindenkit érint.”
Gyógyítani az öregedést – ez már eléggé sci-fisen hangzik, igaz?

Az én mesterszakos témám végül mégsem a csecsemőmirigy lett. A Gyógyszerészeti Biológia Tanszék (melynek Dr. Kvell Krisztián is munkatársa) vezetője Prof. Dr. Pongrácz Judit Erzsébet, aki a tüdővel foglalkozik. Pontosabban: mesterséges 3D-s tüdőszövet modellt fejlesztett ki. Ennek megfelelően a laborban megcsodálhattam egy 3D szövetnyomtatót – egy nyomtatót, amely segítségével élő tüdőszövet-modelleket készítenek.
Mivel ennek kapcsán tüdősejtekkel foglalkoztak a laborban, Dr. Kvell Krisztián témavezetésével én is tüdőrák-sejtekkel kezdtem dolgozni (egész pontosan A549 emberi adenokarcinóma sejtvonallal).

Egy sejt számítógépes modellje Multidrug Rezisztencia pumpával (amely típusba az ABCB1 is tartozik)

Megfigyelték, hogy a rákban szenvedő páciensek gyakran nem csak az adott gyógyszerrel szemben válnak ellenállóvá, amit éppen szednek, hanem más, kémiailag jelentősen eltérő szerekkel szemben is – ez ellehetetleníti a kemoterápiás kezelésüket. A jelenség egyik oka az lehet, hogy a beteg sejtekben túl sok van az úgynevezett ABCB1 pumpából. Ez egy olyan molekuláris szerkezet, ami sokféle idegenként azonosított anyagot képes eltávolítani a sejtből – többek között a gyógyszert is. 
Az én feladatom az volt, hogy megvizsgáljam, az ABCB1 termelésért felelős gén módosításával létre tudunk-e hozni olyan ráksejteket, amelyek jobban vagy kevésbé ellenállók a kezelésekkel szemben. Ezeken aztán a jövőben új kezelési módszereket lehetne tesztelni.
Ami számomra óriási élmény volt a témámban, az a CRISPR-Cas9 technológia megismerése. Talán néhányan hallottatok már róla, nemrég komoly jogi viták folytak akörül, kit illet a szabadalmi jog (lásd az Index cikkét, az "évszázad biológiai peré"-ről). A CRISPR eredendően egy bakteriális immunrendszer, ami egyfajta immunológiai memóriát is magában foglal (az ember nem is feltételezné, hogy a baktériumoknak bizony ilyenje is van). A tudósok kifejlesztettek egy módszert, amellyel ezt a rendszert génmódosításra használhatják. A módszernek nem csak a kutatásban, de a génterápia jövőjében is nagy szerep juthat.

Talán ez a kis ízelítő segít a biotechnológia bemutatásában, habár a tudományág ennél sokkal többet tartogat. A fluoreszkáló egerekről, genetikai-, bioanalitikai kutatásokról stb. egyáltalán nem ejtettem szót.
Mint látszik, engem elsősorban a génmódosítás hoz lázba. Minél mélyebbre akarok tekinteni az élő szervezetekbe – és mi is lehetne mélyebben, mint maga a DNS. Megérteni, módosítani, aztán felhasználni... Kicsit úgy érzem, olyanná lehetek, mint egy legózó gyerek, csak épp az egyes darabokat az anyatermészet adja.
A génmódosítás sokaknak talán még mindig inkább sci-fibe illő témának tűnik, de mint a példa is mutatja, nem (csak) az: naponta használt eszköz a tudományban. Ott van a gyógyszergyártásban, az ételeinkben és még a környezetszennyezés elleni harcban is. Sokan félnek tőle, mások istenítik – egyik sem igaz. A tudomány eszköz, önmagában nem jó és nem gonosz.

A spekulatív fikció és alzsánerei

A „gonosz, őrült tudós”-os történetek ideje lejárt, szeretném, ha az emberek ismét kíváncsian fordulnának a tudomány felé. Nem buta elfogadással, hanem megfontoltan, gondolkodón. Hiszem, hogy ez lenne a sci-fi irodalom egyik legnagyobb feladata: szórakoztatóan tanítani.
Igenis kell, hogy a sci-fiben a tudomány ne csak díszlet legyen. A sci-fi lelke nem az űrcsata, a pittyegő gépek meg a lézerharc, de még csak nem is a hiperűr-motorok hosszas és száraz leírása - hanem egyfajta gondolkodásmód. Logika, érvelés, ok-okozat. Sőt, tovább megyek: mindez a fantasytól sem idegen. Bár témáit és üzeneteit hagyományosan nem a technológia vívmányaiból meríti, hanem a mitológiából, ugyanúgy taníthat: hiszen mik a legendák, ha nem olyan bölcsességek, amelyeket elődeink hosszú évszázadokon át érdemesnek tartottak továbbadni?
Manapság a fantasy is egyre realisztikusabbá válik (jók és rosszak harca helyett valós, „szürkeárnyalatos” karakterek, működő stratégiák a csaták leírásánál stb.) a sci-fi pedig egyre populárisabb, már az sem idegenkedik tőle, aki az iskolában utálta a fizikaórákat. Mindezek miatt én reménykedem, hogy éles elkülönülésüknek vége szakad, és ismét jobban összeérnek a tágabb „spekulatív fikció” megnevezés alatt. Nem bánom, ha egy űrhajón megjelenik a természetfeletti, ha egy robot okkult energiával működik vagy épp, ha a „fantasy”-s világban egy csepp mágia sincs – ameddig a bemutatott világ önmagában logikus, és hű a saját szabályaihoz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az idén megjelenő regényemben a vitorláshajó kapitánya géntechnológiáról gondolkozna. Gyakran tapasztalom, hogy hiába ér sok ötletadó inger a tanulmányaim során, ezek mégsem kerülnek be az írásaimba. Miért? Azt hiszem, a legnagyobb gond az, hogy túl jól ismerem őket. Sok ötletem lenne arra, hogyan készítsünk pl. szupergyógyszert, és ezek egészen hihetők lehetnének egy külső szemlélőnek – azonban ugyanilyen jól tudnám azt is, hogy amit épp leírtam, az a valóságban miért nem működik. Hiszen, ha működne, akkor nem regényt írnék, hanem készülnék a Nobel-díjátadóra :) A kulcs talán ott van, hogy megtaláljam azt az ötletet, ami elég hihető: megvalósulhatna, ha ez vagy az történik 10, 20, ... 100 év múlva.
Ami mindenképp megjelenik az írásaimban, az a tudományos gondolkozásmód: a logikára való igény, a történet mérnöki kidolgozása. És igen, szívesen keverek egy kis tudományt a fantasybe – nagymágusokra, tündékre és sárkányokra ne számítsatok, helyette itt-ott pl. egy csipet vegyészetre (és robbanásokra. Sok robbanásra.)
De majd úgyis meglátjátok. Remélem, minél hamarabb! :)